.:: Harmonikafesztivál.hu - A paksi harmonika fesztivál hivatalos honlapja ::.

Keresés

A tartalomhoz

Tagok

Az együttes

Hazer Nikoletta vagyok, 1988. december 15-én születtem.

Hangszeres tanulmányaimat, akkor még zongorán, 1997-ben kezdtem meg, Papp Olga tanárnőnél, a PRO ARTIS Művészeti Iskolában. Elvégeztem a hat alapfokú osztályt, és, mivel a középiskolai évek alatt kollégista lettem, így abbahagytam a zeneiskolai tanulmányaimat. Aztán érettségi után hazaköltöztem Paksra, és úgy döntöttem, hogy ismét beiratkozok a zeneiskolába, de most már harmonikát szeretnék tanulni, mivel mindig is ez volt a kedvenc hangszerem.

Teljes gőzzel nekifeküdtem a harmonikázásnak, hogy minél előbb lehessek az együttes tagja.
2007 novemberében beülhettem a többiek mellé az együttesbe, és ezzel az egyik legnagyobb álmom vált valóra. Mindig is szerettem volna valamilyen együttes vagy csoport tagja lenni, akiknek van közös céljuk, jól érzik magukat együtt, és jönnek-mennek akár itthon, akár a nagyvilágban. Azt, hogy érettségi után ismét beiratkoztam a Művészeti Iskola, de immár harmonikára, az eddigi legjobb döntéseimnek tartom, hiszen, ha nem teszem, akkor most nem lennék itt, ebben a nagyszerű csapatban, nem ismernék sok, számomra kedves embert, és lemaradtam volna rengeteg jó élményről!

Remélem, még sokáig tagja lehetek az együttesnek, nekem a harmonikán való tanulás az, amit nem tudok abbahagyni!

Fotó: Kiss G. Péter

Kovács János vagyok, 1996. augusztus 31-én születtem.

Ötödik éve harmonikázok a PRO ARTIS Művészeti Iskolában Papp Olga tanárnőnél.

Azt, hogy miért pont a harmonikát választottam, nem tudom, talán azért, mert akkor úgy éreztem, hogy ez az a hangszer, amelyik a legközelebb állna hozzám, és ez bejött. Nagyon megszerettem a harmonikát, sok szép darabot tanulunk rajta, és most már egy-egy versenyt is bevállaltam, nem eredménytelenül. Egy éve játszom a harmonika együttesben, én vagyok ott a legfiatalabb, de jól érzem magam, és úgy gondolom, hogy a nagyokkal való zenélés csak a hasznomra válhat. Játszani bármit szeretek, lassút, gyorsat, csak érdekes legyen...

Eredményeim:

2008. november 29. "Ki Mit Tud?" verseny, Paks. Hangszeres kategóriában - EZÜST minősítés

2009. május 17. III. Országos Harmonikaverseny, Budapest. III. korcsoportban DÍCSÉRETET kaptam

2009. november 21. "Ki Mit Tud?" verseny, Paks. Hangszeres kategóriában - KÜLÖNDÍJ

Fotó: Kiss G. Péter

Kiss Balázs vagyok, 1993. március 26-án születtem.

Nyolcadik éve harmonikázok a paksi PRO ARTIS művészeti iskolában Papp Olga tanárnőnél és szintén nyolcadik éve hobby szinten táncolok a Duna-Party Táncklubban.

Nyolc év harmonikázás után már nem is tudom, hogy miért pont ezt a hangszert választottam. Sokat gondolkodtam azon, mi lett volna velem, ha nem harmonikázni tanulok, hanem zongorázni? Akkor csak egy egyszerű kis hobby-zenész lett volna belőlem, de a sok támogatással, a belénk vetett hittel és kemény munkával, "ismertté" tettek bennünket. Szeretek harmonikázni, hisz ezzel nem csak magamnak, de másoknak is szerzek ilyenkor vidám pillanatokat, ha jó kedvem van, órákon át is húzni tudnám a harmonikát. Szeretem a lassú érzéki darabokat, amelyekkel kifejezhetem magam, de a pattogós, karakterdarabok sem állnak távol tőlem. Nem akarok profi zenész lenni, nincs is hozzá tehetségem, a zenéléssel csak néha kiutat szeretnék találni a hétköznapok szürkeségéből és a sötét órákban mosolyt szeretnék csalni mások arcára is.

Eredményeim:

2008. március 8. Baranya-Somogy-Tolna középiskolai kollégiumainak "Ki Mit Tud?" regionális döntőjében, hangszeres zene kategóriában IV. helyezés

2008. november 29. "Ki Mit Tud?" Paks, hangszeres kategóriában BRONZ minősítés

2009. március 28. IV. Paksi Harmonika Fesztivál. Az "Ifjúsági I." kategóriában I. helyezés

2009. november 21. "Ki Mit Tud?" Paks, hangszeres kategóriában EZÜST minősítés

Fotó: Kiss G. Péter

Pataki Ádám vagyok, 1993. április 12-én születtem.

A harmonika-tanulást 2002-ben kezdtem Papp Olga tanárnőnél a paksi PRO ARTIS Művészeti Iskolában, akkor még billentyűs harmonikán. Két év után, a tanárnő tanácsára, gombosra váltottam, amit nagyon megszerettem. Négy évig emelt szinten tanultam, de mivel időközben középiskolás lettem, így visszaléptem "A" tagozatba.

Az együttesünk 2003-ban egy fellépés alkalmával jött létre, és az óta rengeteg sikeres fellépésen vagyunk túl.

Tavaly, 2009. február 2-án, abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy felléphettem Weszely Ernő lemezbemutató koncertjén Budapestem a Művészetek Palotájában. Már nyolcadik éve harmonikázok, és a gyors darabokat szeretem a legjobban.

Eredményeim:

2004. április A PRO ARTIS Művészeti Iskola által szervezett házi versenyen "Táncok a zenében" címmel: BRONZ minősítés

2005. május 21. "Ki Mit Tud?" verseny, Paks. Hangszeres zene kategóriában EZÜST minősítés

2009. március 28. IV. Paksi Harmonika Fesztivál. A II. ifjúsági kategóriában: III. helyezés

Fotó: Kiss G. Péter

A nevem Kovács István, 16 éves vagyok.

Már nyolcadik éve harmonikázom a PRO ARTIS Művészeti Iskolában Papp Olga tanárnő kezei alatt, ebből három évig emelt szintem tanultam. Édesapám is harmonikázott amatőr szinten, így én is ezt a hangszert választottam, ma már ez az egyetlen hangszer, amelyikben örömömet lelem.

Később a társaimmal, a tanárnőnk vezetésével, létrehoztunk egy együttest, mellyel már nagyon sok helyen felléptünk, és 2006-ban még egy utazást is nyertünk Kínába, ami természetesen felejthetetlen élmény volt!

Mindenféle műfajt szeretek játszani, de legjobban a gyorsabb, technikásabb darabokat kedvelem.

Még sokáig szeretnék ebbe a harmonikás csapatba tartozni, de hogy mi lesz a jövőben? Azt még én sem tudom, egyelőre csak tanulok...

Eredményeim:

2008. november 29. "Ki Mit Tud?" verseny, Paks. Zenei kategóriában ARANY minősítés

2008. március 10. III. Paksi Harmonika Fesztivál. I. helyezés

2009. március 28. IV. Paksi harmonika fesztivál. II. helyezés

2009. május 23. Orosz Dalfesztivál, Kaposvár. EZÜST minősítés,

2009. november 21. "Ki Mit Tud?" verseny, Paks Zenei kategóriában, ARANY minősítés.

És még sok-sok fellépés...




Eredményeink


Fotó: Kiss G. Péter

Főoldal | Rólunk | Események | A fesztivál | Az alapítvány | Az együttes | Galéria | Támogatóink | Partnereink | Kapcsolat | Oldaltérkép


Almenü:


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe