Belépés



Címlap Szakma Előadók

A menüpont folyamatos feltöltés alatt.

 

HAZAI ELŐADÓK

 

 

 

 

 

 

Orosz Zoltán

 

 

 

 

A harmonika szeretetét édesapjától örökölte, ő volt, aki tehetségére már korán felfigyelt, és az első nyolcbasszusos harmonikát is tőle kapta négy éves korában. 1977-ben, korengedménnyel felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol a harmonika mellett orgonálni is tanult, többek között Lehotka Gábortól. 1984-ben érettségizett, majd tanulmányait a főiskolán folytatta.

Tovább...

 

 

 

 

Weszely Ernő


 

 

 

 

Fotó: Paks-Press

Weszely Ernő 1953. április 10-én született Sümegen. Gyerekként került a budapesti Vakok Állami Intézetébe, ahol zenei tanulmányait is kezdte. Tizenkét évig tanult zongorázni és kilenc évig harmonikázni.

Tovább...


 

KÜLFÖLDI ELŐADÓK

 

 

 

 

 

 

Alexander Poeluev

Harmonikaművész (Oroszország)

 

 

 

Fotó: Paks-Press

Alexander Poeluev 6 éves korában kezdte meg zenei tanulmányait. A Zeneművészeti Szakközépiskola után az Állami Zeneakadémián, Vjacseszlav Szemjonov professzor, zeneszerző útmutatása szerint végezte tanulmányait.

Tovább...

 

 

 

 

 

 

DuoNuevo

(Ausztria)

 

 

 

 

 

 

 

Zenei képzésük utolsó éveiben Monica Tarcsay (hegedű) és Clemens Tschallener (harmonika) különös szeretettel fordultak a tangó felé. Kiváltképp Astor Piazzola Tango Nuevoja felé, akinek zenéje iránt elkötelezték magukat.

Tovább...

 

 

 

 

 

Accordion Brio

Harmonika-zenekar (Moldova)

 

 

 

 



Az „ACCORDION BRIO” 1982-ben alakult a Chisinau (Moldova) 3-as számú zeneiskolájában. Az együttes felállása minden 3-4 évben változik, nem változnak csak a vezetői – Ljudmila és Borisz Tolstoseev.A zenekar rendszeresen részt vesz különböző hazai és nemzetközi fesztiválokon és versenyeken, tagjai meghívásokat kapnak rádió és televízió műsorokba.

Összetétel: Harmonikák, fuvola, trombita, zongora, szintetizátor, ütő hangszerek.

Tovább...

 

 

 

 

 

Richard Galliano

Harmonikaművész, zeneszerző (Franciaország)

 

 

 

Viatcheslav Semionov

Harmonikaművész, tanár, zeneszerző (Oroszország)