A fesztivál
Fergeteges sikerrel zajlott a Harmonika Fesztivál
Fantasztikus, magával ragadó, rendkívüli, színvonalas és szórakoztató, fergeteges és a maga nemében páratlan, nagyszerű és emlékezetes. És még sorolhatnám azokat a pozitív jelzőket, melyek az április 8-án megrendezett I. Paksi Harmonika Fesztivált illetik.
A dunakömlődi faluház zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, és aki kezdés előtt nem ért oda időben, annak már csak állóhely jutott. Szinte hihetetlen, hogy délután négy órától egészen éjfélig kitartott a közönség, és nem csak, hogy ottmaradtak, hanem bizonyságát is adták annak, hogy élvezik a zenei előadást, a magas színvonalon bemutatott harmonikamuzsikát, és hogy jól érzik itt magukat, remekül szórakoznak.
A fesztivált Hajdú János polgármester, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. A gazdag program első részében többségében komoly zenei darabokat mutattak be. Ekkor lépett fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmonika szakos tanára és tanítványai, a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola több növendéke, a Beregszászi Bartók Béla Művészeti Iskola szólistái és Harmonika Együttese, és ekkor mutatta meg tehetségét egyéni és közös fellépéssel a Paksi Harmonika Együttes. A zeneszámokat olyan figyelemmel és tisztelettel hallgatta a közönség, hogy az előadás pillanatnyi szüneteiben, a csendet egy pisszenés sem törte meg.
A második műsorblokkban a világhírű magyar harmonikaművész, Orosz Zoltán játékának örvendhetett a közönség. A művészt zenekara kísérte gitáron, ill. nagybőgőn. A paksiak közül már sokan ismerték Orosz Zoltánt a múlt évi paksi koncertjéről, és ők tudták, hogy mi vár rájuk. Ismét ámulatba ejtő harmonikajátékot hallhattak. A harmonika rendkívüli tehetséggel megáldott művésze, virtuóza ismét elkápráztatta a paksiakat.
A délutánból már estébe fordult az idő, amikor a nagyobb létszámú együttesek bemutatkozására került sor, és műsorszámaik között szép számmal szerepeltek a szórakoztató muzsika fülbemászó dallamai. A Madarasi Harmonika Zenekar mindenkit elbűvölt. Magával ragadó élményt jelentett, amikor a 36 harmonika egyszerre megszólalt, és a hangszerek mind gyerekek kezében voltak. Lendületes, pergő ritmusú darabokkal mutatkoztak be, és késztették táncra a közönséget.
Nem is lehetett nyugodtan ülni, miközben szólt a harmonikaszó, úgy hogy egy táncparkettet alakítottak ki, ahol a táncos lábúak átadhatták magukat a jó hangulat ily formában történő kifejezésének.
Természetesen nagy taps kísérte a "hazai" muzsikusokat, a paksi Roger Schilling zenekar játékát. A közkedvelt darabokon kívül egy új műsorszámmal, egy ez alkalommal először bemutatott indulóval kedveskedtek hűséges közönségüknek.
A fesztivált záró győri Akkordeon Harmonika Zenekar olyan nagy átéléssel játszotta a vidám ritmusokat, hogy a közönség nehezen tudott megválni tőlük, pedig már elütötte éjfélt az óra.
A szülők önszervező munkájának és a tanárnő áldozatos munkájának eredménye a nagysikerű, felejthetetlen zenei est. Ízelítőt kaptunk, hogy milyen nagy igény van a lakosság körében az ilyenfajta zenére, szórakozásra, kikapcsolódásra.
Az első harmonika fesztivál remekül sikerült! Reméljük lesz folytatása, és jövőre, a II. Paksi Harmonika Fesztiválon ismét találkozhatunk a harmonika tehetségeivel, művészeivel, virtuózaival!









Almenü: