Belépés



Címlap „Az Ifjú Harmonikásokért” Alapítvány Történet

Szervezetünk alapításának története


„Az Ifjú Harmonikásokért” Alapítvány 2005 tavaszán alakult, létrejöttének oka akkor: a paksi harmonikázó gyerekek Kínába való utaztatása volt.

A magyar gyermek delegáció Kínában

2004 decemberében a paksi PRO ARTIS Művészeti Iskola harmonika együttese részt vett a Soong Ching Ling és a Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány közösen meghirdetett Ki Mit Tud? versenyén. A két szervezett ilyen módon válogatja ki azokat a gyerekeket, akik a megmérettetést követő nyáron a Magyar Kulturális Gyermek Delegáció tagjaiként képviselhetik országunkat Kínában. A paksi harmonikások 2006 nyarán utazhattak ebbe a Távol Keleti országba. Az utazáshoz személyenként 250 ezer forinttal kellett hozzájárulni.

Sajnos az utazó gyermekek szüleinek egyike sem tudta állni ezeket a költségeket és akkor jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy szervezetet, hiszen így részt vehetünk pályázatokon és kereshetünk szponzorokat.

2005 tavaszán létrejött „Az Ifjú Harmonikásokért” Alapítvány.  Az alapítványt a paksi PRO ARTIS Művészeti Iskolában Papp Olga tanárnőnél tanuló növendékek szülői közössége hozta létre, a hét tagú Kuratórium szülőkből állt össze, a tanárnőt választották meg elnöknek.

Annak ellenére, hogy az alapítvány létrehozásakor a tagok előtt csak egy cél állt, melyet elég hamar sikerült is megvalósítani, az alapító okiratot nem egy évre, hanem hosszú távra terveztük. Az kínai utazás, illetve annak pénzügyi hátterének szervezése alatt kiderült, hogy a harmonikára szükség van, és a magyar hallgató közönség igenis igényt tart az effajta zenére. Így jött létre a Paksi Harmonika Fesztivál, amit most már évek óta szervezünk, és amely nem csak a hazai, de a külföldi szakma figyelmét is felkeltette.